Mi ez?

Mai kiemelt akciós termékünk:

Salomon S-LAB Phantasm futócipő - aranyóra

A mai arany óra eltelt! Nézz vissza holnap kedvenc termékedért, hogy elsőként a tied lehessen!

összehasonlít 52 990 Ft

Részletes kosár >> Kosár

A kosár üres

Összehasonlítás

Tavaszi okos nyeremény

Megnyerték a Garmin okosórát! márciusi akciónkban

Márciusban nyerj egy Garmin okosórát.
Csak vásárolj és a webáruházban rendeld meg. A sorsolás megtörtént a szerencsé nyertes megkapt az órát

Mit rejt a cipősdoboz?

Kedvenc ASICS / inov-8 / Salomon / futócipőmet féláron megvehetem - akció!

Ha ezt az oldalt megtaláltad, akkor esélyed van 50%-os kedvezménnyel megvásárolni kedvenc inov-8/Asics/Salomon futócipődet!

A napi féláras cipőket, naponta újra cserélünk. Egy nap, egy pár cipő, adott méret, adott típus egy szerencsés leggyorsabb jelentkező

Asics futócipők jóárasítva

Asics futócipő akció akár -60% kedvezménnyel

Akár 50%-ot is megtakaríthatsz, ha ezek közül az Asics futócipők közül választasz. Jó böngészést kívánunk! Nem találtad meg a legjobbat? Nézd meg teljes kínálatunkat! Gyere be a boltba, segítünk!

összehasonlít

CW-X Versatx Support Bra sportmelltartó

Kicsi vagy nagy? CW-X Bra a tuti!
12 500 Ft

Magazin

A Rákóczi 110 nem romantikus séta

2010. 07. 22. 12:59


A Rákóczi 110 nem romantikus séta

A Rákóczi 110 teljesítménytúrát idén július első hétvégéjén rendezték meg Sárospatakon. Én is elindultam rajta.
Érdeklődéssel hallgattam korábban a túrabeszámolókat a hosszú távú éjszakai túrákról. Felkeltette az érdeklődésemet, vajon milyen éjjel túrázni.



A túrát megelőző hetekben már lélekben készültem, de igazán nem is tudtam mire vállalkozom.
Kissé bátortalanul mondtam ki nevezéskor, hogy a 110km-es távon szeretnék indulni. Szombat reggel 6 óra volt, mikor a közös rajttal elindultam. Idő felhős, én mégis könnyed rövid futó ruhában, az Inov Roclite 315 cipőben, inov-8 Debrigaiter 32 terepfutó/tájfutó kamásliban vágtam neki. Kíváncsi voltam, hogy ilyen hosszútávon mennyire lesz kényelmes a cipő.
Sárospatak utcáit sietős léptű túrázók és kocogók ébresztették. Gyorsan kisebb csoportokra bontódtunk, attól függően ki milyen tempóban haladt. A sárospataki pincesor még az esti borozgatástól egy kicsit álmosan fogadott bennünket. Nem úgy, mint a szúnyogok kik örömmel vették a svédasztalos reggelit. Mindenki, így én is igyekeztem szúnyogriasztóval alaposan meghiúsítani ezt.



Nagyításért kattintson a képre!

Az első ellenőrző pont Pogánykútnál volt. Egy pecsét és szúnyogok vártak. Megnéztük a kút helyreállított változatát. Érdekes történeteket fűződnek a kúthoz.



Nagyításért kattintson a képre!

Tompa Mihály a pogány törökökkel hozza kapcsolatba a helynév eredetét.
Komlóskai ellenőrző pont után Puszta-vár tető felé vettük utunkat. Az időjárás mindeddig kegyes volt hozzánk a távolból dörgő sötét felhők csak méregették a semmitől vissza nem riadó túrázókat. Puszta-vár tetőre egy meredek, de igen jól kialakított ösvény, szinte már lépcső vitt felfelé. A bélyegzőt bezzeg kitették a meredek oldal egyetlen fájára. Egyensúlyozva kellett pecsételni.

Az emelkedő ismét összeverbuválta a csapatokat, de hamarosan a lejtőn megindultak kik merészebbek voltak. De újabb ismeretségek is születtek. Így két Gábor és egy Zoltán társaságában túráztam tovább.
Nem igen volt lassítás engem is szinte magával ragadott a többiek tempója. Nem nagyon tudtam a tájat magamba fogadni. Nem a nézelődés ideje volt, ha nem szerettem volna egy-egy szederindában fenn akadni. Így is pár emlék karcot kaptam tőlük. A csalán csípését már fel se vettem, annyira figyelnem kellett a lábam elé.
Egy hosszú sűrű ligetes részen is áthaladtunk. Szinte alagutat alakított ki, elment volna simán labirintusnak is. Néha elkalandozott a figyelmem. Arra gondolva, hogy ha így futunk, akkor én nem bírok végig menni.

Majdnem végig a piros turistajelzésen haladtunk. Ez egy kicsit megkönnyítette a figyelést és a tájékozódást. Én még térképet használtam, de a fiúk már GPS-sel mentek. Mint később kiderült igen praktikus főleg az éjszakai túrázásnál nélkülözhetetlen.
Időközben egy kis heves zápor frissítette fel a levegőt. Mire az esőkabátot felvettük már el is állt. Szerencsére csak sár lett, a cipőm nem ázott át. Csak arra volt jó, hogy kivettem az eső pelerint és szenvedtem vele, mert olyan könnyen már nem tudtam vissza tenni.
Király-kút érintésével haladtunk Regéc-várához. Nehéz elképzelni, hogy a most csak romfalak mögött egykor milyen nagy történelmi események zajlottak. Még nehezebb elképzelni, hogy ilyen kietlen vidéken éltek emberek. Milyen jó formába lehettek, hogy ilyen magasra feljöttek. 28,93 km-nél vagyunk. Kellemes érzés, hogy nem érzem még, a közel 30 km-et.
A Fehérkúti vadászháznál egy szemérmes hölgy, azaz egy kút várt bennünket friss vízzel. Jól esett felfrissíteni magamat. A "'hölgy"' a kerékpáros túrán indulókat is megállásra késztette. Csak azt nem tudtuk iható-e a víz. Én megoldottam, hogy ne érezzem az ízét, pezsgőtablettát tettem bele.



Nagyításért kattintson a képre!

Nem messzire tőle óriás hangyák hada lepett meg bennünket. A fotós kíváncsiságomnak meg lett az ára, mert míg lefotóztam őket, egy tucat rám mászott.
Sólyom-kőnél az ellenőrzőponton egy kicsit megpihentünk. Tapasztalatcsere volt a bringásokkal, milyen energia szeletet használnak. Meglepődtek a távon, melyen indultam. Még gombócból is sok, mondták. Sólyom-kőtől nem messze óriás torta szelet várta az arra elhaladókat. No, nem belé harapni, mert kőből van.
Sólyom-kőt elhagyva túratársaimmal latolgattuk, hogy megnézzük az 2006. január 19-én lezuhant szlovák KFOR békefenntartó repülőgép 42 elhunyt katonájának emlékére, a baleset helyszínén állított emlékművet. De nem tudtuk pontosan mennyi időt venne el ezért nem tettük. .Így tovább mentünk.
Most se volt pocsolyától mentes a túra, főleg a vaddisznó etető és megfigyelő helyek körül. Milyen nagy disznóólat tudnak csinálni. Szívesen megnézném őket, de csak a magaslesből. Amadé-vára mellett elhaladva értünk a gönci Pálos kolostori romokhoz. Alig álltunk meg a szúnyogok leptek meg bennünket. Szúnyogriasztó és egy kis folyadékpótlás után, körbe néztük a kolostort. Érdekes hangulatot keltett az erdő mélyén a kolostor. Az jutott az eszembe, jó lenne tudni a történetét, akkor legalább el tudnám képzelni, milyen lehetett fény korában. De így csak remetéket tudok ide gondolni, kik távol mindentől éldegéltek.



Nagyításért kattintson a képre!

Telkibányán a frissítőponton nem sokat pihentünk. Pedig többen betértek egy sörre. 48,4 km-nél tartunk. 1674m szintkülönbséget tettünk meg. Már kezdte érezni a távot a lábam. Kb. egy 50 km-es túra ennyi lenne. Már a cél felé járnék. Már melegítenék a levest. Most viszont még a felénél sem. Jobb, ha nem pihen meg teljesen a lábam.
Telkibányáról Hollóházáig nem volt köztes ellenőrző pont. Erős menetben tettük meg a 12,9 km-t. Néha jól esett volna lassabban menni, de tudtam, hogy az csak lassítana. Szerencsére sok patak keresztezte a túrát. Jól esett megmosakodni. Felfrissülve úgy éreztem, mintha a természet erejével megerősödve folytathattam utamat. Ábrándoztam, hogy mit is ennék, ha a célba érek. A tusolásról. Pihenésről.
Hollóházán rövid frissítés után betonúton mentünk egy darabig. Még világosban, egyszer csak az erdőből kilépve a távolban megpillantottam a Füzéri várat.

Nagyításhoz kattints a képre!

Legszívesebben megálltam volna csodálni. Olyan szépen aranyozta be a lemenő nap sugarai. Ennyi kilométer után egy kicsit magasnak tűnt a távolból. Majd a kis utcákon keresztül 19:48-kor a ponthoz értünk. A Füzéri várhoz nem vezetett fel a túra, de a kíváncsiságunkat most nem tudtuk elnyomni. Hirtelen annyi út vezetett felfelé azt se tudtuk melyiken induljunk el. De azt mondták mindegyik, felvezet. Persze, de mennyit kerülünk addig. Szerencsére felfigyeltünk az útba igazító táblára. Rövid szerpentin után, lépcső jött. Pechemre mikor már a sima úton is nehéz a járás most még lépcsőzni kellett. Nem mertem hinni a szememnek, hogy a kezdeti falépcsőt felváltotta a hegy sziklájába vágott lépcső. Nagyon szép volt! Ugyan kinek volt erre energiája és mikor? Most így utólag néztem meg, hogy már a 13. században hozzákezdtek a kialakításához. Nem csodálom, hogy hajdanán bevehetetlen volt a vár. Már az miatt is, hogy egy vulkanikus eredetű sziklatömbre épült és három oldalról szinte megközelíthetetlen. Ráadásul olyan huzatos volt hogy majd elvitt a szél. Vagy lehet, hogy többet kellene ennem? Igen jó edzésbe kellett lenni annak ki ide fel akart jutni főleg úgy, hogy még legyen kedve támadni, harcolni. Sajnos hiábavaló volt a mi támadásunk is, mert már nem volt nyitva. Megpróbáltuk oldalról elfoglalni, azaz csak körbe menni. Egy keskeny ösvényen el is indultunk, de nagyon meredek helyen vezetett az út. Én meg nem vagyok híres a sziklafalmászásomról. Így nem lett belőle semmi. Jobbnak láttuk folytatni a túrát.

Kezdtem fáradni. 67 km-nél jártunk. Még sok volt hátra előttem az éjszakai rész. Mintha kezdődő vízhólyag lenne minkét lábam nagy lábam ujjánál. Nem álltam megnézni, a helyzeten mit se változtatott volna. Úgy érzetem még sem nőnek vagy legalábbis nem nekem való táv ez. Nincs a szervezetem 110 km-re felkészülve, főleg nem mentálisan. Egy nő tipegjen kis cipőcskében, ápoltan és nevetgéljen. Nekem viszont most nem volt erőm még mosolyogni sem, nehezen mentem. Fájt a csípőm, a lábaim. Izzadt vagyok, jó lenne fürödni.
Gábor meglepődve fogadta a nőies elgyengülésemet. Így utólag azt mondta, számított rá, hogy mentálisan meg fog viselni, de nem gondolta, hogy ez lesz. Megpróbáltam nem arra gondolni, hogy nem megy, hanem hogy végig kell mennem bármennyire is nem nőies. Nincs megállás! Ha feladom, akkor is be kell mennem. Köszi Gabi, hogy nem hagytál ott.

Füzéren ismét hozzánk csatlakozott egy puli formájú kutya. Kísért, kísért bennünket, majd ha fájó szívvel is, de rendre kellett utasítani, hogy ő nem túrázhat velünk.
Átkelve egy patakon már érződött, hogy késő este van. A tücskök egyre jobban hegedültek. Ligetes részen haladva összetalálkoztunk egy idősebb túrázóval, ki korábbi tapasztalatait mesélte. Csökkent látó volt mégis vállalkozott a hosszútáv megtételére. Jó volt egy kicsit elterelte a figyelmemet.
Gyorsan sötétedett. Feltettük a fejlámpát. Most használok először fejlámpát, így még játékosan fogtam fel, milyen szupi így menni. Alig mentünk pármétert vele és apró fel-felvillanó parázsló fényre lettünk figyelmesek. Szentjánosbogarak voltak. Óvatosan megfogtunk egyet és alaposabban is megnéztük, a fejlámpa konkurenciát. Alig maradtak abba a villanó fények, mikor is denevérek repkedtek közöttünk. Én, én félek a denevértől! Akkor már kezdtem nem játéknak venni a sötétben túrázást. De jó volt kipróbálni, hogy milyen sötét van, ha lekapcsoljuk a lámpákat. Nem is gondoltam, hogy ilyen sok, szinte megszámlálhatatlan mennyiségű csillag van az égen.

A régi vasút nyomvonalán kell haladni. Elégé benőtt gyommal. Még jó, hogy már a fejlámpa fénye mellett nem láttam hol haladunk, így nem tűnt fel, hogy néhol nálamnál is magasabb növényzet vett körül. Bozsváig haladtunk rajta. Már csak GPS segítségével tájékozódtunk, vagyis csak Gábor, én meg megyek utána. Ennyit pasi után soha nem szaladtam. Nem is vettük figyelembe, hogy nem a kocsmában van az ellenőrzőpont. De a pultos nő nem lepődött meg készségesen hátrament és kis idő múlva hozta a pecsétet. Csodálkoztam is rajta, hogy miért nincs kéznél. De kinek volt kedve, ereje kérdezősködni. Pihenés nélkül mentünk tovább. Nevetve vártak a pontellenőrök bennünket a község szélénél. Kiderült sikerült beszerezni egy kéktúra pecsétet is. Lehetett választani gyümölcsöt. Én a banánnál maradtam. Talán az a legtáplálóbb. Egy túlélő tábor résztvevői haladtak el mellettünk láncszerűen összekapaszkodva. Igyekeztük őket elkerülni. Pedig csatlakozhattam volna hozzájuk, mert nekem is ez túlélő túra volt. Nemcsak nekik, nekem is furcsa volt a sötét erdőben menni. Nem láttam szinte csak Gábor hátát, lábát. Nem akartam lemaradni, mert attól tartottam kiesek az ütemből és lemaradok. Ő meg csak annyit mond még Bozsvánál megvolt. Mennyivel másabb az erdő éjjel. A megfoghatatlan csendjével. Ilyen csendet még nem tapasztaltam. Alszik erdő. A madarak, az állatok a bogarak a fák. Egy neszt se hallani. Most még van erőm nekem is egy kicsit nézelődni a fejlámpával. Balról egy mély patak meder tátong. Csak sejteti a mélységét. Még nappal nem okoz nehézséget, ha hirtelen több út is van előttünk, hogy melyik a jelzett út. De most könnyen elnyel a sötétség. Ha eltévesztjük, az utat nem igen van támpont melyiken is haladtunk. A tér látás megszűnik. Nincsen egy már ismerős fa mely mellett elhaladtam, egy kő egy virág mi útba igazítana. Nem igen lehet, úgy mond visszapergetni filmet, mert a fejlámpa csak kevés látó teret ill mást mutat meg. Inkább csak formák és árnyak vannak. Ilyenkor nagy segítség a GPS.

Kishután keresztül végig betonúton kellett haladni. Most nem zavart. Könnyebb volt haladni rajta. Éreztem, hogy gyengülök. Minden baj elért. Úgy éreztem két sejt működik bennem, egy amelyik a lábamat mozgatja, a másik meg éberen tart. Szédültem, hányingerem volt. Habár nem voltam éhes, nagy nehezen megettem egy szendvicset. Ilyen nehezen nem is tudom mikor ment le egy falat is. Szegény libák is ezt érezhetik, mikor tömik őket? Szerencsére egy kicsit nekem jobb lett. Az agyam kapott egy kis szénhidrátot.
Ahogy teltek a kilométerek egyre jobban koncentrálnom kellett, hogy milyen talajon megyek. Minden egyes terepváltozás után pár méter kellett, hogy ismét hozzá szokjon a lábam az újabb terephez. Furcsa érzés volt mintha mindig újra kellett volna programoznom a lábamat az újabb terepviszonyhoz.

Ha lankadt volna az erőm, figyelmem csak egy hajtott végig kell menni. Ha itt feladom, akkor is be kell mennem. Vágáshutai kocsmánál 00:55-kor jártunk. Nem igen volt sok erőm enni, csak egy kis Isostart és energia pezsgőtablettát inni. Még közel 17 km van hátra. Nem is gondoltam, hogy ez a táv ilyen soknak fog egyszer tűnni. A pontőrök arra kértek bennünket, hogy csatlakozhasson, hozzánk egy srác, aki mindig eltájolódik egy pontnál és visszatér hozzájuk. 18 éves volt és nagyon ügyes. Gyorsan ott hagyott bennünket mikor a Bermuda háromszögből kikerült.

Sokszor meg-megszédültem a lámpa szinte csőszerű látást idézett elő. Mind gyakrabban hátra néztem nem figyel egy-egy róka a sötétségben. Nem követ-e várva a megfelelő pillanatot, mikor elgyengülök. Ahogy hajnalodott vagy éppen a Tengerszem-tóhoz közeledve egyre több szúnyog lett. Szerencsére a szúnyogriasztó hatásosnak mutatkozott. Már fel se fogtam, hogy ismét emelkedő jött. Csak menni, menni. Már pirkadt, amikor megpillantottuk a nagy kő óriásokat. Már-már csak a pontőröket kerestük. Még 5km. A terep már nem volt nehéz földúton, ill. járdán tettük meg az utolsó kilométereket, én mégis alig tudtam menni. Már csak viccelődni volt kedvem saját magamon hogy ekkora távon elindultam. Már azt se bántam volna, ha talicskában tolnak tovább.


CÉL! A túrán megismert ismerős arcok fogadtak. Gratuláltak, hogy teljesítettem. 22 óra 45 perc alatt a 106, 9km-t és 2841 m szintkülönbséget.
Már nagyon jól esett egy frissítő tusolás, fél álomban ettem meg a finom palóc levest is. Amennyire fáradt voltam nem tudtam aludni, minden porcikám fájt főleg a csípőm.
Hazaindulás előtt derült ki, hogy a nők között második lettem jelzem hárman indultunk ezen a távon. Így éremmel tértünk haza. Igazából ez az érem nem teljesen engemet illett, hiszen Gábor segítő készsége türelme, határozottsága sokat segített.



A nagyításhozz kattints a képre!

Úgy tűnik mégis kevés volt a táv, mert visszamentünk megnézni a Megyer-hegyi Tengerszemhez, de jól tettük, mert ritka szép képződmény.
Milyen volt az Inov Roclite 315 cipőben 110 km-t megtenni? Azon kívül, hogy mindkét lábamon kis vízhólyag lett a lábam ujjánál, - talán nem kellett volna 2 zokni több vízhólyagom nem lett. Ismételten jó volt, hogy gyorsan száradt, ha vizes lett. Kellemes volt, hogy könnyű volt, jól tartotta lábamat.
Milyen érzés hogy végig mentem egy 110 km-es túrán? Talán még magam sem fogtam fel. Szerencsére már nem fáj a csípőm se, ismét kocogok.

Köszönet a szervezőknek, a túratársamnak, Gábornak!
További jó túrázást mindenkinek!
Ő. Erzsi



Rákóczi 110-es képei!